Csokis mandula

2017.aug.22.
Írta: csokis.mandula Szólj hozzá!

Cukkinis-póréhagymás tökfőzelék rántott sajttal

tokfozelek_1.jpg

Hozzávalók:
1 kg gyalult tök
3 közepes méretű cukkini
1 póréhagyma
1 közepes fej vöröshagyma
3 dl tej
egy csokor kapor
1 gerezd fokhagyma
100 g vaj
só, bors
2,5 dl tejföl
2 evőkanál liszt

A rántott sajthoz:
6 szelet trappista sajt
2 db tojás
egy kiskanálnyi tej

1 bögre liszt
1 bögre zsemlemorzsa
2-3 dl olaj (a sütéshez)

A tökfőzelék elkészítése:
A vöröshagymát finomra aprítjuk, a póréhagymát vékony karikákra vágjuk. Egy lábosba felrakjuk a vajat, a vöröshagymát és a póréhagymát lassan üvegesre pirítjuk. A cukkinit először karikákra vágjuk, amikből könnyedén vékony csíkokat vághatunk. A tököt besózzuk, enyhén kinyomkodjuk, majd hozzátesszük a hagymához a fazékba. Hozzáadunk sót, borsot ízlés szerint, majd hozzáforgatjuk óvatosan a csíkokra vágott cukkinit. Lassú tűzön felforraljuk, majd ha a cukkini és a tök is megpuhult, tejfölös habarást készítünk: a 2, 5 dl tejfölt a 2 evőkanál liszttel és egy kis vízzel simára keverjük. Hozzáadunk egy merőkanálnyit a főzelék "levéből", elkeverjük benne, majd az egészet beleöntjük a tökfőzelékbe. Apróra vágjuk a kaprot, majd azt is hozzátesszük. Így, hogy már minden benne van, forralunk rajta még egyet.

A rántott sajt elkészítése:
Előveszünk három tányért. Az egyikbe beletesszük a lisztet, a másikban kis tejjel és sóval felverjük a két tojást. A harmadik tányérba beletesszük a zsemlemorzsát. A sajtokat egyenként, először a lisztben, utána a tojásban, végül a zsemlemorzsában megforgatjuk. A rántott sajtot érdemes duplán panírozni, hogy a sülés közben megolvadó sajt a bundán kívülre ne folyjon ki. Ezért ezt a műveletet még egyszer megismételjük. Egy serpenyőben megmelegítjük az olajat, majd a sajtok mindkét oldalát aranybarnára sütjük.

 

Tepertős pogácsa

pogacsa.jpg

A pogácsa, amely megtalálható az ünnepi asztalon, a hétvégi baráti összejöveteleken, a nagymama ebédlőasztalán vasárnap délutánokon, töretlen népszerűségnek örvend generációk óta. Több verzióban ismerhetjük, különböző nemzetek konyháiban találkozhatunk egyes változataival, ugyanakkor hazánk gyakran készített és népszerű pogácsái egészen egyedinek mondhatóak. Az angolok, írek leginkább scones-nak hívják, habár az ő "pogácsájuk" egy kissé más. Úgy gondolom az olaszok sem találnának a "panino" szónál jobb kifejezést a mi pogácsánkra. Egy egészen egyedi sós sütemény a mi pogácsánk, amelyet  -ha úgy tetszik- egy részét képezi hagyományainknak, gasztro-kultúránknak. A régi népmesékben az asszony a hosszú útra induló férjének, gyermekének "hamuban sült pogácsát" csomagolt az útra. Az üzletek, pékségek változatos áruktól hemzsegő polcain is biztos ráakadunk erre a méltán népszerű péktermékre, amely családonként, térségenként egészen eltérő, változatos formákban jelenik meg asztalainkon.

Ebben a bejegyzésben személyes kedvencem, a tepertős pogácsa elkészítését mutatom be nektek:

Hozzávalók:
0,5 kg liszt
115 g vaj
125 g tepertőkrém (sertés)
1-1,5 evőkanál só
1 dl tej
fél kiskanál cukor
20 g élesztő
1 dl tejföl
bors ízlés szerint
60 g zsír sertészsír
2 egész tojás
+1 egész tojás a kenéshez

A lisztet egy nagy tálba szitáljuk, közben a tejet a kis cukorral meglangyosítjuk, az élesztőt belemorzsoljuk. Ezután letakarjuk és hagyjuk, hogy felfusson. A lisztbe beletesszük a szoba hőmérsékletű vajat, a zsírt, a sót, a tejfölt, a tepertőkrémet, majd ízlés szerint teszünk bele őrölt borsot is. Ha az élesztő felfutott azt is hozzáadjuk. Végül a 2 egész tojást is beleütjük. Jó alaposan összegyúrjuk, hogy az alapanyagok teljesen elkeveredjenek. Egy viszonylag homogén tésztát kell kapnunk végeredményül, ami könnyen elválik az edény faláról, de a kis tepertődarabok a krémből természetesen jól kiláthatóak a nyers tésztából. 

Ezután letakarva, meleg helyen 40 percet kelesztjük, pihentetjük a pogácsatésztánkat. 

Ha a tészta pihent, lisztezett gyúródeszkán 2 cm vastagságúra nyújtjuk, majd annak érdekében, hogy a pogácsánk finomabb legyen, kétszer hajtogatjuk.

 

A kinyújtott tésztát képzeletben három részre osztjuk. A tészta egyik szélét a középső résztől kicsit beljebb hajtjuk, majd a másik felét az előzőleg ráhajtott tésztarészre borítjuk. 10 percig pihentetjük letakarva, majd kinyújtjuk és ugyanezt megismételjük még egyszer.

 A tészta tetejét megkenjük felvert egész tojással, majd egy késsel óvatosan bevagdossuk. Egy pohár segítségével kiszaggatjuk a pogácsákat. Ügyeljünk arra, hogy a poharat az új pogácsa szaggatása előtt lisztbe mártsuk.

 A kiszaggatott pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, majd 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük őket.

Pehelykönnyű mascarponés-joghurtos répatorta

20706713_1476605595742003_1529346545_n.jpg

Hozzávalók:

A piskótához:
125 g liszt
1 púpozott teáskanál fahéj
110 g reszelt sárgarépa
115 g kristálycukor
6 tojás

A krémhez:
500 g mascarpone
2 evőkanál natúr joghurt
3 púpozott evőkanál porcukor
1 vaníliarúd kikapart belseje (elhagyható)

mandulaszórás a tortára: körülbelül 100 g  szeletelt mandula

A marcipánrépákhoz zöld és narancssárga marcipán szükségesek.

20733033_1476605205742042_983543449_n.jpg

A tojások sárgáját és fehérjét különválasztjuk. A tojásfehérjét a cukor körülbelül egyharmad részével nem túl kemény habbá verjük. A tojássárgáját a maradék cukorral addig verjük, ameddig a cukor fel nem oldódott benne és az állaga kicsit habos nem lett. A felvert tojásfehérjét és a tojássárgás masszát óvatosan spatula vagy fakanál segítségével összeforgatjuk. A lisztet egy keverőtálban összekeverjük a fahéjjal, majd két részletben óvatosan az előbbi masszához keverjük. Végül a reszelt sárgarépát is óvatosan hozzáforgatjuk a piskótatésztához. Kivajazunk egy kerek tortaformát. Én itt egy szélesebb tortaformát használtam, mert nem szerettem volna, ha túl magas a torta. Ha magasat szeretnétek, használjatok kisebb átmérőjű tortaformát. A tésztát egyenletesen eloszlatjuk a tortakarikában, majd oldalt enyhén felhúzkodjuk, hogy elkerüljük a sülés során a tészta púposodását. Előmelegített 170 fokos légkeveréses sütőben 35-40 percig sütjük a tésztát. Mikor kiveszitek a sütőből, végezzetek tűpróbát, hogy a tészta biztosan átsült-e.

Ha a piskótánk megsült és kihűlt, következhet a krém összeállítása:

A mascarponét a cukorral, joghurttal és a vaníliával alaposan, csomómentesre keverjük. Ezzel vonjuk be az egész tortát. Ezt követően a torta oldalát szeletelt mandulával díszítjük, majd a tetejét is ízlésesen megszórjuk vele.

A tortát úgy vonjuk be, hogy a krém körülbelül egyharmad részét hagyjuk meg. A maradék krém segítségével csillagcsöves habzsák segítségével a torta szélét díszítjük: egyforma, nem túl magas kis csillagocskákat nyomunk körbe a torta szélén.

20731097_1476605825741980_415663057_n.jpg 20707882_1476605675741995_1206022373_n.jpg

Végezetül bemutatom, hogy készítettem a marcipánrépákat a süteményre.(Természetesen, ha valaki nem szereti a marcipánt, vagy nincs kedve ezzel pepecselni, ezeknek készítése nélkül is nagyon finom a torta. ) A marcipánt általában a torta elkészítése előtt már meg szoktam formázni.

 Első lépésként a narancssárga marcipánmasszából kis golyócskákat készítek:20706437_1476605942408635_1551199237_n.jpg

Ezt követően a két tenyerem segítségével kialakítom a répák végleges formáját.

20733052_1476605929075303_2121135784_n.jpg

A zöld marcipánt vékonyra sodrom, majd apró kis darabkákra, száracskákra vágom. Ha nem teljesen egyenletes a vastagsága, vagy nem pont egyforma hosszú száracskákra sikerül vágni, az nem probléma, hiszen a répa a természetben sem teljesen egyforma sehol. 20707799_1476605895741973_1380487630_n.jpg

Végezetül a zöld szárakat a már elkészített kis répákra illesztem, óvatosan a kezem segítségével összedolgozom. Ha a szárak nem ragadnak meg, nagyon pici vízzel egyszerűen összeragadnak.

20706748_1476605882408641_670351444_n.jpg

 A marcipán répákat tetszés szerint elhelyezem a tortán. Legtöbbször körbe helyezem a torta szélén, de lehet csak egy-egy kis marcipánt felhelyezni a tortára, lehet sűrűn rakni, lehet akár csak  egy nagyobbat a torta közepére készíteni.

Címkék: répatorta

Paradicsom nevelés otthon

profil.jpg

 

A paradicsom amellett, hogy nagyon egészséges, rengeteg nemzet konyhájában igen fontos szerepet játszik. Megtalálhatjuk egyebek mellett a mediterrán, a balkáni és a magyar konyhaművészetben is. Nagyon jó érzés akár frissen, akár ételalapanyagként fogyasztani az általunk nevelt, ültetett paradicsomot. Én teljesen kezdőként, idén vágtam bele először a paradicsomnevelésbe.

Habár nem én ültettem el őket, hanem kis palántaként vásároltam őket egy bevásárlóközpontban, összesen 10 kis palántát. Annak ellenére, hogy régóta eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne a kiskertben saját zöldséget vagy gyümölcsöt nevelni, gondozni, a cserépben vásárolható fűszernövényeken túl még nem jutottam...eddig...
A kis palántákat márciusban vásároltam, akkor még tényleg nagyon kicsit voltak. Mivel féltem, hogy elfagynak, elég sokáig nem ültettem őket ki a kertbe.

20631465_1325464340899841_1177608144_n.jpg

20496177_1320845914695017_100451852_n.jpg

Vártam, hogy nőjenek, erősödjenek, emellett kivártam, ameddig biztosan tudtam, hogy nem fognak elfagyni a hideg miatt. A palánták a kis rekeszben az ablak mellett növekedtek, rendszeresen locsoltam őket és ügyeltem arra, hogy érje őket elég napfény.

Végül május elején ültettem ki őket a szabadba. Viszonylag távol ültettem őket egymástól, hogy megfelelően tudjanak növekedni. Minden palántának egy viszonylag mély, 8-10 cm-s kis gödröt alakítottam ki, amelynek aljára egy kis virágföldet szórtam, hogy biztosítsam a megfelelő tápanyagot a növények számára. Miután elültettem őket, minden nap figyeltem, hogyan növekednek. Minden nap meglocsoltam őket. A nagy kánikula idején naponta kétszer, reggel és este is bőséges mennyiségű vizet adtam nekik. 

Május második felétől figyeltem meg, hogy hirtelen elkezdtek növekedni, addig is folyamatosan megfigyelhettem a fejlődésüket, de nem volt igazán látványos. Június elején jelentek meg az első kis virágok a növényeken,majd június közepén már itt-ott megjelentek a kis paradicsomok. A hónap végére már mindegyikük  tele volt kis paradicsomokkal, amelyek szépen lassan elkezdtek növekedni. Július közepe felé már jó nagyok lettek a paradicsomok, majdnem mindegyikük elérte végleges méretét.

20613983_1325464064233202_1721665037_n.jpg

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ahogy a paradicsomok nőttek, kikaróztam őket. Június elején már láttam, hogy elég magasra fognak nőni, és a termés valószínűleg le fogja húzni a növényt és érintkezni fog a földdel. A kis karókat óvatosan helyeztem a paradicsomok mellé a földbe, hogy meg ne sértsem a gyökerüket. Spárgával nem túl szorosan, a karóhoz kötöztem őket. 

20668675_1475495769186319_1595596759_n.jpg

20668398_1475495799186316_809851406_n.jpg

Augusztus elején már körülbelül 15-20 érett paradicsomot tudtam leszedni a növényekről, nagyon finom, édes, lédús paradicsomok. Nem olyan nagyok, kissé szabálytan a formájuk, nem a megszokott kerek. Még van rengeteg éretlen termés, ami remélhetőleg a hónap végére beérik. Ilyen kis mennyiségből nyilvánvalóan nem lehet nagy szüretre számítani, ugyanakkor egy 4-5 fős családnak ebben az egy-két hónapban biztosíthat elegendő alapanyagot egy- egy paradicsomos fogáshoz. Kisebb mennyiségű paradicsomszószt is lehet belőle készíteni, vagy frissen is fogyaszthatjuk.

Végezetül szeretnék egy kis alternatívát mutatni nektek a paradicsom frissen fogyasztásához. A mai nap töltött paradicsomot csináltam.

20668432_1475322599203636_72574593_n.jpg

Hozzávalók:
7 db közepes méretű paradicsom
2-3 evőkanál tejföl
2-3 evőkanál zsírszegény túró
1 marék friss bazsalikom
só, bor ízlés szerint
lila hagyma a díszítéshez

A paradicsomok tetejét (nem a csuma felőli részét) levágjuk, kikaparjuk egy kiskanál segítségével a belsejüket, majd pár percig lefordítjuk őket, hagyjuk kicsöpögni.

(Ha valaki nem szeretné a paradicsom héját fogyasztani, forrázással könnyedén eltávolíthatja azt: a paradicsomok tetejét késsel X alakban óvatosan bevágjuk, majd forró vízbe dobjuk egy-két percre. Utána a paradicsomot óvatosan kivesszük, áttesszük hideg vízbe, majd kézzel a héját egyszerűen lehúzhatjuk.  Engem személy szerint nem zavar a paradicsom héja, én általában rajta szoktam hagyni.)

Miközben a paradicsomok lecsöpögnek, összeállítjuk a tölteléket. A túrót a tejföllel kikeverjük, sózzuk, borsozzuk, majd beletépkedjük a bazsalikomot és azt is beletesszük.  Az elkészült tölteléke óvatosan kiskanál vagy habzsák segítségével a paradicsomokba töltjük. Majd tetejüket apróra vágott lila hagymával díszítjük.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon jó dolog az otthoni zöldség-és gyümölcstermesztés. Nem vagyok egy tapasztalt  kertész, ezért csak az elmúlt pár hónap élményeit, eseményeit tudtam megosztani veletek. Mikor belevágtam, egyáltalán nem voltam megbizonyosodva arról, hogy sikerül eljutnom a szüretelés pillanatáig. Nagy öröm és sikerélmény, hogy végül így alakult. Mindenkit arra bátorítok, hogy ha van lehetősége, próbálja ki.

20731153_1475495892519640_1948632363_n_1.jpg

Meggyes piskóta

piskotameggy.jpg

Hozzávalók: 
5 egész tojás
csipet fahéj
1 csomag vaníliás cukor
110 g liszt
80 g cukor
300 g magozott meggy

A tojások fehérjét és sárgáját szétválasztjuk. A fehérjét a cukor nagyjából egyharmad részével kemény habbá verjük. A tojássárgákat a vaníliás cukorral, maradék cukorral, fahéjjal alaposan elkeverjük. A tojássárgás masszát ezek után óvatosan gumilapát segítségével hozzáforgatjuk a tojásfehérjéhez. Az így kapott masszához hozzászitáljuk a lisztet, majd alaposan, óvatosan ezt is elkeverjük benne. A piskótánkat sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, egyenletesen elkenjük. A meggyet annak érdekében, hogy ne süllyedjen le a tészta aljára, enyhén megforgatjuk lisztben, majd egyenletesen eloszlatjuk a tésztán. 180 fokos előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.

Császármorzsa

csaszarmorzsa.jpg

Hozzávalók:

12 evőkanál liszt
4 evőkanál cukor
1 csomag vaníliás cukor
késhegynyi fahéj
1-2 marék mazsola
egy citrom reszelt héja (BIO!)
6 db tojás
100 g vaj
tetejére: porcukor, baracklekvár

A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük egy evőkanál cukorral. A tojássárgákkal elkeverjük a maradék cukrot, vaníliás cukrot, reszelt citromhéjat és a fahéjat. A tojásfehérjét és a tojássárgájás masszát óvatosan összeforgatjuk. Hozzáadjuk apránként a 12 evőkanálnyi lisztet. A vaj felét megolvasztjuk, és azt is a masszához keverjük. A vaj másik felét magas falú serpenyőben megmelegítjük, majd beletesszük a masszát. Fedő alatt közepes lángon 10-15 percig hagyjuk átsülni, majd óvatosan fakanál segítségével forgatjuk az egyre keményedő tésztát. A mazsolát 5 percre vízbe áztatjuk, kinyomkodjuk, majd ezt is hozzáadjuk. A császármorzsa nagyjából 25 perc alatt elkészül. Eközben a masszát többször átforgatjuk. Melegen porcukorral, baracklekvárral kínáljuk.

Címkék: császármorzsa

Kakaós csiga *Gyors* *Könnyű*

 

kakaoscsigagyorskonnyu.jpgA blogom eddigi talán legnépszerűbb bejegyzése a valódi, hajtogatott tésztából készült kakaós csiga. Maga az elkészítés nem bonyolult, ugyanakkor kicsit körülményes és igényel némi tapasztalatot a sütés területén. Előfordulhat, hogy nincs időnk, sem kedvünk több időt tölteni egy sütemény elkészítésével. Ilyenkor lehet alternatíva ez a gyors, egyszerű kelt tésztából készült kakaós csiga.

Hozzávalók:
500 g finomliszt
100 g vaj
2 tojássárga
1-1,5 dl tej
3 evőkanál kristálycukor
egy csipet só
1 csomag vaníliás cukor
15 g élesztő

A töltelékhez:
5 evőkanál kakaó
3 evőkanál porcukor
100-150 g olvasztott vaj
+további néhány kanál porcukor a megsült kakaós csigák tetejére

A lisztet egy tálba szitáljuk. Közben a tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a cukrot és az élesztőt. Belekeverünk még 1- 2 kanál lisztet is. Letakarjuk és meleg helyre tesszük, megvárjuk míg felfut. Közben a lisztbe belekeverjük a csipet sót, a vajat, a kristálycukrot, vaníliás cukrot és a tojássárgákat. Ha az élesztőnk felfutott azt is hozzáadjuk és a tésztát simára gyúrjuk. Letakarva, meleg helyen minimum 40 percet kelesztjük. Ezután a tésztánkat lisztezett gyúródeszkán fél cm vastagságúra nyújtjuk. Az olvasztott vajjal megkenjük, majd a porcukros kakaót egyenletesen eloszlatjuk rajta. A tésztát óvatosan, határozott mozdulatokkal feltekerjük. Nagyjából ujjnyi vastagságú csigákat vágunk belőle, melyeket sütőpapírral kibélelt tepsire helyezünk. 180 fokos előmelegített sütőben nagyjából 20-25 percet sütjük a kakaós csigákat. Még melegen meghintjük porcukorral.

Köménymagos kifli

komeny.jpg

Hozzávalók:
500 g liszt
50 g vaj
1 egész tojás
2 teáskanál só
1 kiskanál cukor
20 g élesztő
2,5 dl tej
1 evőkanál egész köménymag
+ 1 egész tojás a kiflik kenéséhez

A lisztet egy tálba szitáljuk, közben a tejet meglangyosítjuk a cukorral, majd az élesztőt felfuttatjuk benne. Hozzáöntjük a liszthez, finoman elkeverjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot is: a tojást, a sót és a vajat is. A tésztát körülbelül 10 percig dagasztjuk, amíg szép sima, rugalmas lesz. Meleg helyen letakarva 40-45 percig kelesztjük. Ezután a tésztát átgyúrjuk, 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk lisztezett gyúródeszkán. A tésztát igyekezzünk téglalap alakúra nyújtani. A kifli formák kialakításához először a tésztát hosszában 4 felé osztjuk. A négy hosszúkás tésztarészből már könnyedén kialakíthatjuk a háromszögeket a megfelelő irányú ferde vágásokkal. A háromszögeket feltekerjük, így szép kis kifliformákat kapunk. A kifliket sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük, lekenjük a teljes felületüket egész tojással, és megszórjuk az egész köménnyel. Előmelegített 180 fokos lehetőleg légkeveréses sütőben sütjük őket, ameddig aranybarnák nem lesznek (nagyjából 12-15 perc).

Zabpelyhes-chia magos kenyér teljes kiőrlésű tönkölybúza lisztből

focimblog.jpg

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a kiegyensúlyozott, egészséges étrendre. Ez a kenyérrecept annak ellenére, hogy tartalmaz finomított szénhidrátot is, nagyrészt olyan alapanyagokból készül, amelyek hozzájárulnak egészségünkhöz. Az elkészült kenyér nagyon laktató, ideális szendvicsek készítéséhez, de pirítósként vagy magában fogyasztva is nagyon finom.

Hozzávalók:
250 g finomliszt
250 g tönkölybúza liszt
2 evőkanál chia mag
50 g zabpehely
2 dl tej
2 tojássárgája
20 g élesztő
0,5 dl víz
1-2 csapott teáskanál só
1 kiskanál cukor


18815877_1264530286993247_1670785811_n.jpg18816011_1264530256993250_1350330082_n.jpg

A tejet a kis cukorral meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt. Letakarjuk és várjuk, hogy felfusson. Eközben kimérjük a kétféle lisztet, a chia magot és a zabpelyhet, melyeket egy tálba teszünk és összekeverünk. A lisztkeverék közepébe egy mélyedést készítünk, a szélére pedig egyenletesen elszórjuk a sót. Mikor az élesztőnk felfutott a lisztkeverék közepén kialakított mélyedés közepébe öntjük, vigyázva, hogy a szélén elszórt sóval közvetlenül ne érintkezzen. Óvatosan elkezdjük dagasztani, közben hozzácsorgatjuk az olajat, a vizet, hozzáadjuk a tojássárgákat is. Körülbelül 10 perc dagasztás után egy egyenletes, viszonylag tömör tésztát kapunk. Ebből a tésztából egy hosszúkás, bagetthez hasonlító kenyeret formázunk, majd letakarva, meleg helyen 40-45 percet kelesztjük. Ezután a kenyér felületét sréhen bevagdossuk, közben pedig elkezdjük felmelegíteni a sütőt.

18788623_1264530233659919_1503024024_n.jpg
Kenyérsütésnél érdemes egy gőzös légteret kialakítani a sütőben. Ehhez egy magas falú tepsiben, vagy bármilyen edényben, ami sütőbe helyezhető, egy kis vizet teszünk a sütő aljába. Ezután felmelegítjük a sütőt 180 fokosra, és berakjuk a kenyerünket, amelyet már előzőleg egy sütőpapírral kibélelt tepsibe raktunk. Ebben a gőzös légtérben nagyjából 35-40 perc alatt megsül a kenyerünk, ami nagyon ropogós, szép felületű lesz. Mivel a sütőben gőzös légteret alakítunk ki, nagyon vigyázzunk minden alkalommal, mikor a sütőt kinyitjuk, mert a kiáramló gőz esetleg megégethet minket, ha nem vagyunk óvatosak!

Ha a kenyér megsült, a tepsin hagyjuk addig, ameddig ki nem hűl. Egy tiszta konyharuhát enyhén bevizezünk és rátesszük a kenyérre, ettől a kérge kissé megpuhul, könnyebben szeletelhető és szebb felületű lesz.

18788558_1264530153659927_1946810563_n.jpg

Tejszínes-narancsos túrótorta

nariturotortablog.jpg

Nyári, könnyed sütemény, kellően savanykás. A meleg időben előtérbe kerülnek a kevésbé édes, inkább hűsítő, gyümölcsös desszertek, sütemények. 

A tortához először egy piskótát készítünk, amit érdemes egy nappal a torta készítése előtt megsütni, hiszen ha a piskóta egy éjszakát pihen, sokkal könnyebb vele dolgozni. A narancs ízlés szerint kicserélhető bármilyen más gyümölcsre is.

Hozzávalók:
7 tojás
145 g liszt
120 g cukor
1 csomag vaníliás cukor

Készítsünk elő két tálat, válasszuk szét a 7 db tojásunkat. Az egyik tálba kerüljön a tojások sárgája, a másikba a tojásfehérjéket tegyük. Mérjük ki a cukrot, majd a cukor körülbelül egyharmad részét a tojásfehérjékhez adjuk, a maradék cukrot a vaníliás cukorral a tojássárgákhoz öntjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, ezután a tojássárgákat is kihabosítjuk a cukorral.  A két felvert részt óvatosan összeforgatjuk, majd a lisztet apránként, szitálva óvatosan, finom mozdulatokkal a masszához keverjük. Előre kivajazott kerek tortaformába öntjük a masszát és előmelegített 180 fokos sütőben körülbelül 45 percig sütjük. Sütés után, mikor a piskótánk kihűlt kivesszük a tortaformából és minimum 1-2 órát, de legjobb, ha egy éjszakát pihentetjük.

Narancsos-tejszínes túrókrém:

Hozzávalók:
100 g túró
1 csomag vaníliás cukor
50 g cukor
50 g kandírozott narancshéj
1 csomag vaníliás cukor
1 nagyobb narancs
2,5 dl tejszín
2 evőkanál zselatin

A túrót, a tejszínt, a cukrot és a vaníliás cukrot alaposan habverő segítségével elkeverjük. Ezután hozzáadjuk a kandírozott narancshéjat is. A narancsot meghámozzuk és a húsát apró kockákra vágjuk, majd ezt is a krémhez adjuk. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, várjuk amíg megduzzad. Ezután felmelegítjük és gyorsan, még melegen, folyékony halmazállapotban a krémhez adjuk. Nagyjából 15-20 percet hűtőszekrényben letakarva pihentetjük, hogy egybeálljon, ezután megkezdődhet a torta betöltése.

A piskótát 3 részre osztjuk. Lerakunk egy réteg piskótát, amit megkenünk a krém felével, ezután rakjuk le a második lap piskótát, amin egyenletesen eloszlatjuk a krém másik felét is. Ezután ráhelyezzük az utolsó lap piskótát, tehát a tortánk 3 lapnyi piskótából és két réteg krémből fog állni.

Ha a tortát betöltöttük, megkezdődhet a díszítés. Esetünkben a tortát tejszínes-narancsos köntösbe fogjuk "öltöztetni".

A díszítéshez szükségünk lesz 1-2 narancsra, 2 dl habtejszínre, 1-2 evőkanál cukorra és 3 evőkanál zselatinra. Első lépésként a narancsokat megmossuk, vékony karikákra vágjuk, a narancskarikákról óvatosan levágjuk a héjat. A narancshúsok mindkét oldalát kissé leitatjuk. Körberakjuk vele a torta tetejét, úgy, hogy a narancskarikák szélei enyhén fedjék egymást. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, nagyjából 1,5-2 dl-t öntünk rá. Ha a zselatin megduzzadt mikróban felmelegítjük, majd egy kanál segítségével belülről kívülre haladva rákanalazzuk a zselatint a gyümölcsökre, vigyázva, hogy a torta oldalán ne folyjon le túlságosan. Ha a zselatin rádermedt a torta tetejére, felverjük a tejszínt 1-2 evőkanál porcukorral. A torta oldalát egyenletesen bevonjuk a tejszínnel, majd a maradék tejszínnel a tortát csillagcsöves habzsák segítségével körbedíszítjük.

Címkék: túrótorta
süti beállítások módosítása