Körülbelül két hete a Balatonra utaztunk a családdal. Hazánk kiemelt turisztikai célpontja megannyi csodát rejt magában. A természet, a szórakozás, a kultúra, a gasztronómia és a történelem keveredik ebben a turisztikai régióban.

Az autópálya egy szakaszán kicsit lassabban tudtunk haladni pár percig. Útközben az ablakon nézelődtem és a lassabb tempónak köszönhetően jobban is sikerült megnéznem a tájat, amely nagyon békés volt, hirtelen feltöltött heves érzelmekkel. Annak a pillanatnak a gondolatait, érzéseit szeretném most megosztani veletek.

Augusztus közepe van, az autópálya zsúfolt. Félúton még egy kisebb dugóba is keveredtünk, de sebaj.  Így több időm van gyönyörködni az elénk táruló látványban, amelyet sok ember az autópályán közlekedve nem szokott észrevenni. Nagy sebesség mellett nem is lehet látni, nem lehet észrevenni a táj szépségét. Sokaknak furcsa lehet, hogy a Balaton felé a dugóban állva, a benzingőz szaga mellett is meg lehet látni a szépséget. Nekem valahogy sikerült, a gondolataim azonban a látványtól még tovább repítettek. Átadtam magam a képzeletemnek.

 Még messze voltunk az úti céltól ugyan, de én magam elé képzeltem a helyet, ahová érkezni fogunk. Aztán a fejemben felülről láttam az egész Balatont, és talán ekkor láttam életemben először ennyire gyönyörűnek ezt a méltán híres természeti kincset.

Végigjártam a Badacsonyt, láttam a szőlőktől roskadozó dűlőket, a szorgos kezeket, amelyek gondozzák őket, hogy egy nap majd palackban a családok asztalára kerülhessenek.  Láttam, ahogy süti a hegyoldalt a perzselő nap, láttam a turistákat, akik borkóstolókon vesznek részt és élvezik a pillanat gyönyörét, minden egyes korty bor élmény és ajándék számukra. Láttam a borászokat, akiket büszkeséggel töltött el a vendégeik öröme, láttam boldogságukat, ahogy végignéznek a borospincében a precízen elrendezett palackokon, melyek ott pihentek, várva, hogy egyszer majd megkóstolják őket.

 Ezután kicsit tovább mentem, láttam a vitorlásokat, szép nyugodtan siklottak békésen a Balaton vízén, láttam az embereket rajta, akik onnan gyönyörködtek a tájban, a hatalmas vízben, az akkor éppen kicsi hullámokban, a tó erejében, nagyságában. Láttam a kikötőket, ahol a sok vitorlás sorakozik, láttam a nagy hajókat, amelyek kettészelik erejükkel a tó vizét, határozottan, méltóságteljesen haladva úti céljuk felé. Láttam az egyik hajó kapitányát, aki nem olyan volt, mint egy igazi kapitány. Sokkal inkább mesebeli. Ősz hajú, szakállas, kalapja színes volt, öltözéke vidám. Ennek ellenére nagyon magabiztos kiállása volt. Örömmel, büszkén nézte a körülötte képződő hullámokat, láttam az utasokat, akik hálásak, hogy ilyen gyönyörű helyeken hajózhatnak, ilyen gyönyörű helyeket láthatnak. Láttam a part melletti vízben fürdőző gyerekeket, a parton pihenő embereket. Láttam a főtt kukoricát, a sajtos-tejfölös lángost, a hot-dogot és a hamburgert, no meg a sült krumplit. Láttam a nádasban a kacsákat, a hattyúkat, láttam a horgászokat. Láttam Tihanyt, a levendulákat, láttam az Apátságot, hallottam az „ekhót”, eszembe jutott Csokonai.

 Láttam a biciklizőket, a parton merengő embereket, ölelkező szerelmespárokat. Láttam embereket, akik csak közönnyel sétálgattak a parton, észre nem véve a szépet, a természetet, a kultúrát. Láttam olyat is, aki bográcsozik, halászlevet készített, balatoni pontyból, még az illatát is mintha éreztem volna egy pillanatra. Láttam a magasodó hegyeket, a déli part mentén a sekély vizet, a stéget, a vízibiciklit. Láttam egy halat magasra kiugrani a Balaton vízéből. Láttam a partra kivetődött kagylóhéjakat, láttam a vízinövényeket. Láttam a bulizó fiatalokat, a tábortűz mellett összegyűlő zenélő baráti társaságokat. Láttam a naplementét, a fotósokat, akik kilométereket utaztak ezért a gyönyörű pillanat megörökítéséért. Láttam festőket, akik órákig dolgoztak Láttam az elkészült műveiket: fotó egy hattyúpárról a naplementében, festmény egy nádasban röpködő szitakötőről, majd még egy fotó egy gitáron játszó bohém kamasz fiúról. Éreztem az érzéseket, az örömöt, hogy itt lehetünk, nyaralhatunk, hogy láthatjuk a Balatont, hogy együtt vagyunk, éreztem a szomorúságot, hogy haza kell menni, éreztem a csalódottságot, hogy nincs már több lángos, elfogyott. Éreztem a lelkesedést, hogy körbebiciklizhetjük a Balatont, éreztem a félelmet, hogy a víz nagyon veszélyes is tud lenni.

Láttam a kedves kis nyaralókat, az új építésű társasházakat, láttam a kiadó szobákat, láttam a hatalmas szállodákat. Láttam a nyüzsgést a szállodákban és a városokban, láttam a nyugalmat és a pihenést a hegyekben. Láttam a bogarakat, a szúnyogokat, a Kis- Balatont, a hínárt, a tavirózsát.

Láttam egy kislányt, virágot szedett, aztán kis kagylóhéjakat gyűjtött, amiből nyakláncot akart csinálni. Láttam egy kisfiút, aki sírt, mert elvitte a labdáját a víz, messzire elsodorták már a hullámok, abban reménykedett, hogy majd egy másik kisgyerek megtalálja és a labdájával újra játszik majd valaki. Láttam az anyukáját, aki vigasztalja, láttam az apukáját, aki vett neki egy új labdát.

Láttam az éttermeket, a szakácsokat, a pincéreket, láttam a vendégeket, akik éhesek, láttam az étlapokat, amik több nyelven is elkészültek, hogy a külföldiek is könnyen választhassanak ételt. Láttam a szuvenír boltokat, ahol árultak képeslapot, napszemüveget, játékokat, ékszereket. Láttam egy vonatot, amely a part mentén haladt, jól látszott a víz az ablakából, a rajta ülő emberek gyönyörködtek a látványban, de voltak néhányan, akik olvastak, keresztrejtvényt fejtettek, a telefonjukkal babráltak. De a többség az ablakon nézett a tó vize felé.

Az autóúton egy szempillantás alatt láttam mindent, pedig az autóban ültem, mégis láttam. A gondolatom, az elmém, a szívem, a fantáziám, a képzeletem messzire repített. Minden pillanatot külön láttam, minden érzést külön éreztem, mégis az egész egyszerre történt. Egy pillanat leforgása alatt.